Kiszakítottam belőled egy véres rongydarabot,

mint a vacokjához száradt virágszirmot.

Égő fák árnyékába, dér csipkézte

hó-pihe világba szaladok,

s a kertben suttognak mögöttem a lábnyomok:

itt járok.

A hajnal kútjából merek vizet,

ebbe dobom ezt a rojtos emléket:

akarom dörzsölni, akarom lúggal gyötörni,

meggörnyedt háttal felette időzni,

a festéket ezer rostjából kilélegezni. –

Meggebed a kéz, fagy köti a szappant a kőhöz:

vér-füst száll, színezi a vizet, de

a rongyba kötött Szín nem enged. –

Anyaggá szőtt múlt sose volt,

csak a sajgó fáj :

Álom volt.

Erdei Anna

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.