/posztmodern commedia dell'arte/

Első

Tevékenyen kell részt venni egy világ megalkotásában és ennek a tevékenységnek a névleges kifejtése most fog történni. Feltételezem, sokan oda sem bojszintanak, ha belevágok a történetbe, de efelől nem zavartatom magam, amint ásítozást tapasztal magán az olvasó, akkor időszerű lesz abbahagyni egy kis időre az olvasást. Mindez azonban csak egy halk tanács, nem muszáj rám figyelni, mi több, ezt be is tartani.

Elsétált a fal mellett, kezét végighúzta a malterozott falon, ujjbegyei szürkék lettek, nadrágjába törölte. Balkezét a nagy, színes masni buggyába akasztotta, ostobaságot készült mondani.

            Pierrot – Jaj, Pierrot, Pierrot. Miért űzöd ezt a szerencsétlen teremtést? Hisz' látható minden tökfilkó számára, hogy nem kellesz neki. Te ennek dacára spanolod és pörgeted agyad dúcainak durvára dúlt dinnyéit. Minden hiába, akármilyen tiritarka gatyód, mentéd, köpenyed, kalpagod, vidor a mosolyod vagy éppen könny cseppen manduláidból, akkor sem csordul ki tiszta nyál a szája szélén láttodra.

Körmeit végigcsiszolta ingén. Vállát vonogatta észjárásának csámpásságán. A külvárosban ácsorgott egy ház tövében, még csak azt sem tudta, merre kell mennie a központ felé. Az előző évszázadok csúszóssá csiszolták a járda köveit. Híres emberek, dózsék, hercegek, mutatványosok, naplopók, széles mellkasú arszlánok tapodták a macskakövet hajdan. Jelenleg csak ő ballagott ezen az utcán. Megbámulta az olasz építészet ékszereit, boltíveken szeretett volna lecsúszni, a spalettás ablakok támláit becsapdosni, s az utána kihajoló káromkodókat harsányan kinevetni. A stukkók orrát megfricskázni. Ámazonban ez nem volt lehetséges. Pierrot almot formált panaszaiból, elégedetlenségéből baldachint szőtt hozzá. Ezekre telepedett, míg a gondolában ücsörgött és siklott tova a vízen.

            Pierrot – Ha nem lesz az enyém, én vízbe fojtom magamat! Csak ne viselkedne oly' ellentmondásosan. A múltkor is, hát nem izmokat keresett a vállam alatt? Mintha biz'isten valami erőművész bújt volna mögém, aki szívesen adná kölcsön muszklijait egy-egy női tapogatás erejéig. Kérdőre vonhattam volna, bár őelőtte senki sem nyúlt utána. Engem nem ezért tartanak nagyra azon kevesek. Ezentúl még kancsal is vagyok, mert többen fejen billentettek már, hogy Pierrot, ne légy vaksi, látod, miként pillog feléd az a lány. Baromság, vetettem oda fitymálóan, az nem létezik, böktem a következő tagmondatot. Pierrette-nél örültem. Szerenádot adtam neki, kerítettem egy kobozt, majd le-felcsúsztattam az ujjaimat a húrokon, de hang nem kullogott ki a hangszerből. Megpendítettem, gondoltam így kell ezt. Csodák csodája, Itáliának összehordott fortélya, hangot nyüstöltem ki belőle. Nagyon hamis volt, de nem érdekelt. Újra és újra szánkáztak az ujjbegyeim, kopott róla a bőr, erősen szorítottam a húrt. Hegedűt nem kérhettem, talán azzal mulatságosabban festhettem volna. Az orrát dugta csak ki az erkélyre, azt is csak azért, hogy a tegnapi kübli tartalmát a fejemre öntse, disznónak vélt.

            Benyakaltam három üveg bort. Egy fehéret, egy vöröset, meg valami óbort, aminek talán az üveg miatt, de barna színe volt, vagy csak már paráznarészeg voltam és nem tudtam felmérni, hogy mit iszom, csak nyeltem, mert adták. Ha nem adták volna, akkor elveszem. Ilyenek vagyunk mi, fejlődhetetlenül azt tesszük, amit az ösztöneink diktálnak.

Nem is mertem sokáig a háza közelébe menni, féltem, hogy emlékezik azokra a mondatokra, amiket akkor gajdoltam. Két hét múlva volt csak merszem odaoldalogni. Kinevetett, fejben tartotta az egész jelenetet.

            Az első korty enyhén édes ízt hagyott a számban. Végignyalogattam a nyelvemmel a felsőajkamat, reszelgettem vele a metszőfogaimat, tűnődtem kedvemrevaló-e vagy sem. Belenéztem az üvegbe, nem láttam az alját, zavaros volt. Nem tűnt lőrének, de nem volt letisztult. Feltehetően korán vették ki a hordóból. Manapság türelmetlenek a vincellérek. Pincemesterek szaglásszák át, belekortyolnak, öblögetnek, aztán a sarokba sercintik, mert megérezték a seprőt. Igen, ezt kerestem, nem állhatom a seprőt. Miért nem ad magára annyit az a termelő, aki jóformán felfordult bort kínál, hogy legalább a seprőt kipucolja belőle? Letettem a fehéret. A vörösboros palackból korábban már kihúztam a dugót, kezemmel hajtottam orrom alá a feltörő gázokat és gőzöket, illatfelhőket. Csicsergő gyümölcsök illatát fogta fel orrom, szamócát, lédús szőlőcseppek gejzírét robbantotta szaglószervembe. Telespriccelte azt, törölgettem az arcomat, levegőt sem kaptam, látni még láthattam, felforrt a tartalom. Felráztam. Habzott, tajtékot préselt ki a száján. Bugyogott egyre csak a hab. Belecsimpaszkodott a szakállamba, szálanként próbálta szaggatni. Mélyet lélegeztem, kifújtam, sivalkodva gurultak a habgyöngyök.

Pierrot, Pierrot, hol kódorogsz? Gyere vissza, de rögtön, ahol voltál, ne taszigáld azokat a jellegtelen ötleteidet! Téged nem arra találtak ki. Ideáid bicegnek, mint egy göthös vénember a bottal, próbálj meg inkább Pierrette-re figyelni. Nézd, alig várja, hogy hozzászólj!

            Pierrot – Nincs mit tenni. Arrébb rúgtam a második üveget, már ültem, mert állni nem bírtam. Komoly műveletek ezek, nem holmi pancsolás, nem is lavórnyi pálinkába való seggelés. Nem, nem! Körültekintően kell eljárni, nem gyakori az, hogy három üveg is az asztalra kerül. Én, rövidlátóan itt lötyböltem a számban az egész folyadékot. Csak később köptem ki, mikoris már a nyelőcsövem egyik falától a másikig pattogott. Roskatagul éreztem magamat, a ruháim buggyai tartottak össze, delíriumom pöcegödrének szélén még arra sem voltam képes, hogy feltápászkodjak vizelni. Dehogyis brunyálni, még köpni sem tudtam. Letaglózott a két üveg. Jön Pierrette!

Pierrette tekintete mindenfelé tekereg, nem veszi észre a szája szélét nyalogató Pierrot-t. Aprósüteményt töm magába.

Pierrette – Hamizom. Úgyhogy nem kellesz.

Pierrot – Ham-izom?

Pierrette – Annyira tudtam. Hülyébb szóvicceid vannak, mint az én egyetlen édes drága rokonfajzatomnak, nagybácsimnak vagy unokatestvéremnek vagy mi a halálomnak. Fogyasztok, és nem vagyok kövér, hanem csak reneszánszideál.

Pierrot – Azért nem tud téged senki felemelni.

Pierrette – Nem baj, ennek örömére hozok magamnak kaját és te megdögölhetsz. Legközelebb, ha jössz hozzánk, vegyél fincsi-mincsi Parmezánt, neked nem is kell most sajti-pajti. Csak el akarod enni előlem. Most pedig ne lássalak, míg nincs a kezedben sajti- -pajti, és el nem hozod hozzám.

Pierrot – Én családi házba nem állítok be éjnek idején.

Pierrette – Te naiv! Ki mondta, hogy beengedlek? Csak eljössz eddig.

Pierrot kezd kijönni a béketűrésből. Arcán a redők tüzérségi árkokba rendeződnek, a bennük fekvő idegrostok át- és áttüzelnek egyikből a másikba.

Pierrot – Csak adjam be a sajtot, he?

Pierrette – Becsöngetsz, hogy hoztál sajtot. Aztán mehetsz vissza a vackodra.

Pierrette széles mosollyal közli ezeket. Nyakfodra körüli málnaszínű loknik tekeregnek, mint Medúzának a kígyók. Közös bennük az, hogy mindkettejük kilencvenöt százaléka víz.

Pierrette – Álmosak vagyunk? Elmehetsz aludni, megengedem.

Pierrot – Kilöktek már bennünket abból a korból, amikor idekinn kolompoltak, jelezve, hogy el lehet kezdeni az éjszakai tevékenykedést.

Pierrette – Hö? Na takarodj, amíg szépen kérlek!

Pierrot – Óó.

Pierrette – Ne szólj bele! Most én beszélek!

Pierrot – Lobotómia kéne neked, komolyan.

Pierrette – Az micsoda?

Pierrot – Nem mondom meg. Azonfelül meg miért kérdezed?

Pierrette – Emberi természetünk velejárója a kíváncsiság, szóval akkor legalább ne húzd el a mézesmadzagot előttem!

Pierrot – Te meg olyan falánk vagy, hogy rá is kapsz.

Pierrette - Halandó vagyok s vétkes, s nagy az én bűnöm, mohó vagyok, ez van, mindenki birtokolja legalább az egyiket a Hét főbűn közül. Namiszitumitu?

Pierrot-t maga alá temeti ez a bárgyú oktalanság.

Pierrette – Még van folytatása...

Pierrot – Nem érdekel.

Pierrette – Mindig ezt csinálod!

Pierrot – Figyelj csak, nem látom értelmét, hogy házaspárasdit játszunk.

Pierrette – Ahhoz képest elég jól alakítod a nemtörődöm érzéketlen férjet. Remélem tudod, hogy ez kurvára bántó.

Pierrot – Azt magyarázd el nekem, hogy miért akarsz egyáltalán beszélni velem?

Pierrette – Megmondjam mi az egyik hátulütője az emberi létnek? Az, hogy túl sokat agyal, kombinál, akkor is ha valami jó történik, és ahelyett hogy élvezné, elfelejt élni, mert rohadtul mindent meg kell magyarázni; de, elmondom miért beszélek veled: jól esik emberekkel kommunikálni és te különösen belesorolható vagy ebbe a kategóriába.

Pierrot értetlenül pislog, száját csak apróra nyitja.

Pierrot – Kissé butácska vagy.

Pierrette – Nem baj, de az én tulajdonom vagy.

Pierrot – Meglehetősen érdekesen mutatod ki a szeretetedet egy más ember iránt.

Pierrette – Minden férfit utálok most! Eddig voltál kitüntetve, mert csak téged utáltalak.

Pierrot – Legyen meg a te akaratod. Bár ezt egy olyasvalaki mondja, aki Szűz Máriának titulálta magát legutóbb, holott nem az, de legjobb tudomásom alapján Júdás vörös volt.

Pierrot füleiből gőz szállingózik, de nem színezi panasz-szürkével a hangját, szelíden csóválja a fejét, menthetetlen ökör. Pierrette ide-oda libeg, éktelen nagy zajt csapva, szájukat befogó angyal szobrok merednek rá fentről, ellenállva a késztetésnek, hogy levizeljék.

Pierrette – Én kérek elnézést, ha megbántottalak az egész eddigi viselkedésemmel.

Pierrot – Én bármikor össze tudok kapni veled úgy.

Pierrette – Nepofázz! Amúgy paréj vagy.

Pierrot tutuló hangokat hallat, szemében az eddig pislákoló szembogár hatalmas, lehasított, megszenesedett intelligencia pöttyöket vet épelméjének olvasztókemencéjébe.

A helyszínre előre nem látható okok miatt vörös por nehezedik, Pierrot krahácsol, Pierrette-et nem látja sehol, emiatt már nem zavartatja magát, leül a dózse palotájának tövébe, arcát nyakfodra mögé rejti, lábát maga alá húzza, s szűköl.

Második

Hamarosan.

Fekete I. Alfonz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.