Harmadik szó, cafka.

Megint csak a felesleges archaizálás. Ismételten egy olyan szóra bukkantam szótári szöszöléseim során, amiről nem hiszem, hogy sokan emlékeznek meg verbálisan.

A lamentálás ösvényéről lekanyarodva jelezném, hogy a szó, mint olyan szép, esetlegesen, ha az ember ráér, akkor minél tovább ízlelgeti, annál inkább terjed szét a szájban, cuppan a szájpadláson, ugrál a nyelven és hentereg a fogak ormain, mígnem szaftka lesz belőle. Szaftos ételeket élből elutasítók, mondván leeszik magukat, most ne figyeljenek ide, lévén ez a paca nem nekik szól. Fürge ám nem mohó mozdulatokkal lehet keringetni a szaftot a felületen, ínyencek apró kenyérdarabkákat mártogathatnak bele, míg a pékterméket átjárja az íz s csepeg róla a lucsok. Meg-megnyalintva a bemeneti rés széleit fohászkodhatnak, hogy mettől ízletesebbek legyenek a cseppek, annál feszültebben habzsolhassák izgatottságtól csillogó szemmel a falatkákat.

A jóllakottságot szemléltetendő a kigombolt ingnyak, az emelkedő és ereszkedő horpasz valamint a hátradőlt pozitúra és a bendő felett összekulcsolt kéz. A pénz asztalon hagyva, elégedetten távozó kuncsaft nem utoljára járt a Lupanáriumban.

Múltba vittem történetem és magyarázatom, mégis, remélem, cafkát mindenki látott s állapított, így közelítő útmutatásom mibenléte felől eredményeket hoz majd.

fI.a

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.