enyhe napfény ablakom peremén
másnapos szájízzel a szavak mezején
elfelejtett részek a tegnap este görbe
ülök egy lap felett és figyelek csöndbe

nem értem az embert és a porlepte közösséget
a megvaduló tomboló fejvesztett közönséget
állatok vagyunk egy stílusért robbanunk
a mai nap fontos nem számít a holnapunk

játszik a fény a mosoly is az arcomon
üres az utca egy szürke hétfő este
nikotin érződik a megrekedt hangomon
a betompult világot fessük most szebbre

megfeszül a tudat ülök tompán és némán
eső cseppek gördülnek le a rozsdás létrán
csönd uralja testem és a megfeszült izmok
könnyes szemmel csak egy cigarettát szívok

csak figyelek szimplán úgy mint egy kamera
az összecsapott cuccot nem adja el a vatera
itt nincsenek alkuk a törvények győznek
boldogság helyett jobban örülsz egy sörnek

nincsen folytatás mert megakadt egy szál
eltűnt a ködben egy furcsa régi emlék
a tollamnak a végén a gondolatom vár
a gonosz ural mindent nincsenek lepkék

Sárréti Péter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.