Első szó, agglegény.

Talán el is felejtettük már, kikopott a mindennapi szójárásból ez a szó. Aki megemlíti, esetlegesen kitartóan használja, arra sandán néz a beszélgetőpartner. Sokkal inkább úgy csámpázik a szó kifelé szánkon azon fogalmat magyarázva, hogy agglegény, egyedülálló. Mintha bizony Csontváry esedezne azért, hogy mindahányszor ezt a szót használjuk, az ő cédrusa jusson eszünkbe.

Az agglegénynek megvan azon szép csengése, hiába, a veláris zárhang. Kirobajlik, előgurul, előbújik szánk barlangjából, kézen fogva az a betűt. A két izomkolosszus g felemel, függetlenít. S itt van a kutya elásva. Független. Akadnak emberek, akik azon véleményüket hangoztatják, hogy a független s az egyedülálló rokonértelmű szavak. Frászt! A független toronymagasan kiemelkedik, az egyedülálló inkább azt súgja, hogy ő sehová sem áll ki, csak nincs mellette senki.

Megjegyzem, szemöldökemelkedésre okot adó a tény, hogy aggleány nincs. Van helyette, horrible dictu, fapina.

Elmegyek szappanért, kívánok további jó kuncogást!