Esik, újfent esik az eső. Medárd röhöghet a markába, amiért valóra váltotta a negyvennapos csapadékot. Az elmúlt hetekben mégis az foglalta le töprengésemet, hogy megdöbbentő mennyiséget zeng az ég. Erre végül fel is figyeltem; hogyan villámlik és szól az égi csinnadratta. Ötletem támadt. Vajon az a szabadkai homo aestheticus miként adná az olvasó tudtára, hogy csepeg rá a víz és cirkuszt emeltek a feje felett. Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
            Nem kívánok se a Logodi-utcába, se máshová ellátogatni hajnalban, különösen nem részegen, de szöget vert a fejembe a mennydörgés. Ténykérdéssé emelem. Csapkod, ám nem tartok tőle, hozzám nem bejáratos. Nagyanyámhoz zörgetett be egy alkalommal, a jó öreg egyből  pohár víz után nyúlt. Lényegre térve, kíváncsivá váltam, mi is ez a zaj. Hosszasan tervezgettem, hogyan fogom felfejteni ennek a rejtélynek a varrását a nagyanyámtól kapott varrókészletből elhalászott alkalmatossággal. Valahogy így:
            Pufók kerubok dobálják egymásnak a mennyei medicin labdákat. Neveletlenek, fáradtságukat úgy akarják elűzni vagy pusztán szórakozásból cselekednek így, hogy köpködnek. A tornaterem padlója iszamos nyáluktól. El-elcsúsznak ezen a földöntúli masszán, mihelyt földre dobban seggük, akkor mesélik csak hahotázva az igazi sikamlós tréfákat. Velük zuhan a játékszer is. Ezek adnak olyan hangot mely a dörgést eredményezi, mikor puffannak azon a talapzaton, melynek lábazata idelenn található.  Visszatértünk a görög mitológiába vagy hogyan volna lehetséges az, hogy ez a végtelen hosszú térkép lelógó csücske éppen hozzánk kandikáljon le? Mindez katonásan menetbe lett vágva. Évezredek óta szilárd ez az építmény. Mégis ki volt az az égi épeszű építész, aki szerint érdemes hozzánk, halandók közé lecsorgatni, megszilárdítani a kezdetet? Ki más, mint a házigazda, az előkelő úr, az ég óriása. Ő bízik bennünk, hogy nem teszünk kárt semmiben s ő engedi játszani a puttókat.  Érdekes, nem?

Lyukaskezű angyalok próbálják elkapni ezeket a mannával telt gömböket, amikben reng a hang, pulzál a fájdalom. Felfakadnak, amint ütköznek valamivel. Robajjal, fülsértően hömpölyög ki az összefércelt, majd felrepedt mennyei bőrökből a zörej és jajveszék. Elsuhannak lábaik közt, tekeregnek, kört írnak le, spirálba merevednek, átfúrják magukat a padlón és lezúdulnak. Le, azokra, akik odalenn végzik a napi teendőiket. Csoda, hogy ebből a kettőből transzformálódik a fizika törvényei alapján a villám és a mennydörgés.

Fekete I. Alfonz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.