Háy János kettőezerhétben kiadott regénye, A gyerek több szempontból is kihívás elé állítja a gyanútlan olvasót. A legelső kivetnivaló rögtön szemet szúr: a nevek hiánya. Hosszan beszél az elbeszélő a karaktereiről, ám a nevesítés elmarad. Az első megnevezés a huszonkettedik oldalig várat magára, azonban itt sem tudunk meg többet a főszereplőkről annál, hogy mit csinálnak az adott pillanatban, hanem egy anekdotaszerű közbeékelt leírásban megjelenő, a történet tekintetében teljesen lényegtelen részt vállaló, epizódikus figura kiléte kerül napvilágra. Különleges az író idővel való bánásmódja. Többször nyúl a sejtetéshez, ha az ember óvatlanul siklik a sorok között, akkor többször találhatja magát az elveszettség helyzetében, hogy még fogalma sincs mennyi idő múlt el. Mondatai halmozottsága, rétegzettsége sokadszori újraolvasásra is megértési gondokhoz vezethet, kiváltképpen olyan esetekben, mikor elmarad egy állítmány s akkor az egész tiráda csúszik egyet a nyelvtani banánhéjon, holott nem kellene, hogy kötelezően így legyen.

            Gondot okozhat az is, hogyan tegyük helyre a műalkotások között. Merő töprengéshez vezethet az efelett eltöltött meditációs idő. Ha abból a tekintetből vesszük figyelembe, hogy több generáció élettörténetét követi nyomon, megkülönböztetett figyelemben részesítve a harmadik nemzedéket, akkor joggal vetjük fel a család-regény gondolatát. Az asszociációs lánc következő láncszeme Thomas Mann A Buddenbrook ház műve volna, bár itt az apáról fiúra való lelki haladás iránya nem ível felfelé, sokkal inkább legurul a lejtőn egyenesen bele a posványba, míg az teljesen el nem emészti. Ennél a pontnál újból felbukkan az idő kérdése, ám most teljesen más szemszögből, mégpedig a mű hátteréül szolgáló időtartam kérdéskörében. Vajon ha más jelent és jövőt választott volna Háy János, másképpen alakultak volna az életfonalak gubancai? Aligha hiszem.

A második magyar kommunizmus hajnalán indul útjára a familía kálváriája. A korszak jellemző kellékei, mint az ivás – igaz ez a tevékenység végigkíséri a regényt -, a falusi fejletlenség – kövesút hiánya – pusztán kezdeti szemléltetések, ezeket a jellegzetességeket a későbbiekben a háztájik dúsan termő fái és kertjei veszik át majd előkerülnek a „feketecímkés cseresznyepálinkák” és az akkoriban természetessé váló melóhelyről elhozzuk a kimaradt anyagokat és beépítjük otthon attitűdje. A helyszín szintén meghatározó a gyerek életében. A pesti agglomerációban felnőtt, rejtélyesen, ám ok nélkül zseninek kikiáltott („...ebből a gyerekből lesz valami,”) fiatalember sorsa tekinthető meg a lapokon. A kezdeti nagyszerűségből haladva, először felfelé kúszva majd lefelé csúszva a kor szociológiai rajzának is elkönyvelhető regény. A falusi levegő, gondolkodás, világszemlélet mélyen beivódik a mesélő szavaiba, a vidéki kilátástalanságot állandóan analógiába állítja a bukással. Nála a győzelem kizárólag a pesti létben gyökerezik. Ez cirkál folyamatosan a főhős gondolataiban is. Neveltetése rendkívüli volta miatt, amiben az Apja és az Anyja részesítették, miszerint neki tudósnak kell lennie, kialakul benne egy érzet, a küldetéstudat. S ezt a célt semmilyen körülmény ellenére sem szabad szem elől tévesztenie. A nem mindennapi elképzelések sulykolása mégsem ért célt. A sikertelen egyetemi felvételi miatt többen összesúgtak a kis közösségben – a megfigyelés miatt egyértelműen fejet kell hajtanunk az író előtt -, hogy talán nem is lesz ebből a fiúból semmi. Eljutva a következtetések sorában addig, hogy életképtelennek ítélik a fiatal embert, kárhoztatva ezzel arra, hogy minduntalan, bár kimondatlanul szembesüljön ezzel a semmirekellőségével. A legegyszerűbb művelet, mint a paprikás csirke megmelegítése is problémát jelent számára, kérdőrevonás után csak annyit hány oda az őt kérdezőnek, hogy őt erre nem tanították meg.

Háy több ellentétes pólussal dolgozik egyszerre; adott a Pest és vidék ellentéte, ezekhez járul a vallás és anarchizmus duója valamint a zsidóság kérdésköre is előbukkan, itt azonban nincs konkrét antonímája  a főnévnek.

A főváros és minden, ami nem oda tartozik ellentétpárja a haladás, a prosperitás és az elszigeteltség, a lemaradottság klasszikus jelzői mentén írható le. A hit és az anarchista elméletek összefonódása, szembenállása sokkal összetettebb képet tár elénk. A vallási meggyőződés a mondatok szerkezetében: az archaizáltságában is észrevehető. A mélyen átélt vallás fanatizmusba taszított alakja, a gyerek egyetemista barátnője. A tisztaság megóvásának túlzásbavitele vezette őt a teljes kivetkőzéshez. Az anarchista elméletek, kiváltképpen azok magyarországi követői, a gyerek érdeklődési körében bukkannak fel először, azonban a mese előrehaladtával észlelhetjük azokat a rendszertelenségeket, amelyeket egyre felütik fejüket Laci életében. A vallási etnikum – az újra és újra előtűnő kettősség harmadik, csonka tagja – az asszimilálódás utáni traumákkal küzdő, ezt másokra rávetítő, vergődő kisebbségként találkozik a férfival.

            Írói stílustárának kidolgozottsága többször lenyűgöző, néhol azonban lapos és szikár. Előadásmódja hol a körülményes cirkalmas mondathalmok aljában barangol, hol pedig az elhavazó, mindent beborító kijelentések között gázol térdig. Háy szinte tudatosan kerülte az írásjelek nyújtotta sokszínűséget, inkább a kijelentő mondatok egyszerűsége által nyújtott játékra támaszkodik, mintsem belenyúlna abba a bizonyos, majd’ feneketlen zsákba, hogy előhalásszon néhány felszólító és óhajtó mondatot lezáró felkiáltó jelet. Ezeket az apróságokat rábízza az olvasóra, biztosítva ezzel az értelmezés szabadságát. Költői képei közül egy igazán megkapó: „eltaknyosította szívét az alkohol,”. Ebben nagyszerűen elkapta azt az állapotot, amikor egy józan ember lát egy részeget. Utóbbi szinte dudorog, szipog, elborította az agyát az alkolholgőz, előbbi legtöbbször szánja vagy már kutyába sem veszi a leittasultat.

            A névmágiának egy búvó feltűnése is ad egy érdekes fordulatot a regény folyamának. A „valahogy ez volt a legszörnyűbb a névadásban, ez a bárki lehet bármi.” felvet egy újabb problémát. A „Minek nevezzelek?” procedúrája a gyerek gyerekénél vetődik fel. A feleség egy előre megfontolt szándékkal, hogy elválasztja a gyermeket az apától, egy olyan cselt vet be, hogy más keresztnevet ad a leszármazottnak, így megszakítva a vérvonalat, ezáltal kivívva a „rossznevű gyerek” megnevezést az utódja említésekor. Az identifikálás név által jelensége nem véletlenül maradt a mű végére. Háy legtöbbször nem is törődik ezzel a narrátori könnyítéssel, hogy megnevezze szereplőit, pusztán közneveken beszél róluk, elérve ezzel a személytelenség ködét és az általánosság szürkeségét, figyelmeztetve, néhol talán még fenyegetve is, hogy akár mi is lehetnénk történetének főszereplői.

            Sötét egy olvasmány A gyerek. Órák leforgása alatt nem lehet befejezni az olvasását, emészteni kell, még minden apró darabka megtalálja a helyét a kirakósban. Mégis bennem maradt egy tüske. A ragyogó mindentudás a szociális háttérről mégsem teremthette meg a grandiózusságot. A narrációs tördeltség kifosztotta a rengeteg érintett témát, belekapdosott többe, a bukás katarzisa mégsem jön el, lévén minden érzelemtől meg lett fosztva az egész szereplőgárda, pusztán a biológiai óra ketyeg megállíthatatlanul.

Fodor András

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.