„
Egy
Apró,
Kicsiny
Könnycsepp.
Lecsöppen lassan
A semmibe, és vége.
Megáll az idő felette.
Foszladozó fájó kép.
Csak régi emlék.
Régi kép.”

Zuhogott az eső. Az est sötétjét csak a hirtelen felvillanó villámok fénye törte meg néhány percenként egy-egy röpke pillanatra. A haragos viharban két, a mélybe zuhanó vízcsepp szóba elegyedett:
- Maga is lefelé tart?
- Nem! Felfelé bazmeg!
- Jól van na! Nem kellene ennyire udvariatlannak lennie.
- Jaj, fogd már be! Így is van elég bajom, nem kell nekem még, hogy te is szájalj itt nekem… gyökér…
- Már elnézést, de nem adtam engedélyt a tegeződésre.
- Rendben… elnézést!
- A legutóbbi megállómra kíváncsi?
- Semmi baj, nehéz időket járunk. Maga honnan jött?
- Igen.
- Balaton. Maga?
- Büdös-tó
Zuhantak tovább, majd kilométerekkel később folytatták.
- Baszottul fog fájni, amikor leérünk.
- Ehhez hozzá kell szokni előbb utóbb.
Nem sokkal ezután szétfröccsentek a budapesti aszfalton.
- Nem is volt olyan vészes.
- KUSS!

Narin

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.