Az elmondottak alapján kettő óra tizenhét perc volt és minden olyan volt, mint ősszel, csak most a szél a barnult levelek helyett kis havat kergetett le valahonnan. Egyébként minden olyan volt, mint szokott, nyáron, esetleg tavasszal.

            Karcsi sértő módon egyéb iránt a kellő tiszteltetet nem érző személyként viselkedett, éppen úgy, mint aki bántóan ellenkezésre és megtorlásra készetető és kéretlen tolakodást tanúsít a történteket illetőleg. Mindebből bárki érezhetné, hogy ez nem volt helyes tőle. A lelke mélyén ő is tudta. Jó-gyerek volt ő. A szituáció az megkövetelte, amit meg kellett és szokott. Karcsi tehát az elmondottak alapján azon a kettő óra tizenhét percen sétált a már említett állapotban. Abban.

            Az utcának két iránya volt. Annyi szokott lenni. A Karcsi az meg csak ment egyikből a másikba és úgy érezhette, tilos megállnia, mert nem állt meg. Valami roppant-kínos érzés hajtotta tovább. Tudta, ha megáll elmúlik az érzés. Ettől kicsit félt, mert más lenne már akkor. Olyan régen sétált már. Nem adhatja fel. Rá kellene jönni, mit is jelent ez az egész eddig.

***

            Egy másik utcában hatalmas házak voltak. Kékre voltak festve a mini-gangjaik, amik egymás felett voltak hivatva csüggedezni. Úgy hiszik, hogy negyvenhárom mini-nyitott-gang volt egymás mellett és felett összesen abban az utcában. Ezek néhány helyen kicsi rácsos folyosóval is össze voltak kötve, melyek függtek a karika alapzatú beton felett… állítólag. A rácsok azért voltak, hogy a srácok ne essenek ki, ha éppen arra járnak és labdáznak. Másfelől szokták volt hangoztatni, hogy sokat játszanak a bőrrel ott, meg az Orsika nyitott-kék-gangja is pont arra néz.

            Valószínűsíthető, hogy amikor a Munkások dolgoztak az Orsika nyitot-gangján és éppen spriccelték be kék festékkel, akkor kifogyóban lehetett már a patronjuk, mivel kicsit más-kék volt az Orsika gangja, mint a többi. Olyan selyem-kék. Erre azonban a másik negyvenkét mini-nyitott-kék-gang tulajdonosa egyáltalán nem volt irigy. Ők nem voltak olyan fajták.

            Aztán volt még egy folyosó. Az Esztié. Na az volt ám a folyosó. Nem mehetett ám rajta végig akárki… kérem. Megvolt az ára. Mondhatni vámot szedett az Eszti. Sokan nem nézték ezt jó szemmel, de az Eszti az észérvekkel győzte meg a mini-kék-nyitott-ganggal rendelkezők lakóközösségét, miszerint ő nem hagyja, hogy minden kis puruttya kamasz oda járjon labdázni és ő meg takarítson utánuk. Ő inkább megkéri annak az árát. Érthető… nem?

***

            Egy kő. Pont egy kőnyi területet foglal el valahol, ahol van. Az már a saját véleményem és kivételesen nem a Gézától meg az elmondottakból gondolom és tudom, hogy lehetetlen rekonstruálni a kővel történteket. Hiába az anyag, a történtek sosem kőbevésett kövületek, melyeket megfelelő irányba keverve megköthetünk. Betonbiztos-panelprogram? Kötve hiszem. De elgondolkodhatunk azon esetleg, hogy mi történik, ha követ követ követ.

***

            Orsika az nagyon szép volt. Olyan sokan állították rá azt, hogy el-kell-hintsem magamnak is e beszédet: Orsika nagyon szép volt. Hajában májvavirág-cukor és kis keretes szemüveg, mögötte szemek. Végletekig szép volt. Nem volt gyönyörű, hanem csak szép. Valószínűleg azért lehetett, mert a gesztenye-barna szemeihez nagyon illett a selyem-kék. Orsika nagyon szép volt.

***

            A Karcsi gyerek az meg csak ment és már kezdett kifogyni a szuflából, mikor önhibáján kívül meg lett állítva. Így szenvedőbe: két szemével, tehát (egy arcával) lefelé bukott bele a földbe, vagyis betonba. Ő már csak így szokott esni. Pont, mint más. A Karcsi az abban a kőbevésett pillanatban úgy feküdt ott, mint ha a világ összes kettő óra tizenhét perce az övé lenne. De hát sosem a ki a lényeg, hanem az egyéb.

***

            Talán önnön hibámból tévedtem fentebb. Ez azért lehetett, mert saját magamtól mondtam, amit írtam és nem az elmondások ( e l í r á s o k ) alapján. Tehát, van rá precedens, hogy a történet kötetlenül megkövesedik. Ezt re-konstruálni is lehet, ha a megkövült keretek engedik, hogy az felfejtse saját magát. Jelen esetben is ezt történt az elmondások alapján. A fejtéssel mindig vigyázni kell. Különösen ha valami kő fejti fel önmagát… könnyen lehet, hogy valaki két szemével, vagyis egy arcával bukik fel benne bele a betonba.

***

            Egyébként pont az Eszti volt ott. Még jó, hogy ott volt, mert a Karcsinak nagyon fájt, pedig az Orsikának fog inkább. Szóval az Eszti az nem habozott, kérte a pénzt, ami megilleti őt ezért a kis botlásért. Tudta, hogy a Karcsi az csupán félre lépett de ki akarta használni a helyzetet. Még semmi sincs kőbe vésve, kivéve persze a Karcsi arcát.

***

            Károly haza indult. Az úton aminek általában két iránya van, a másik felé kezdett lépdelni. Úgy érezhette magát az elmondottak alapján, mint akinek mindjárt megkövülnek lábai, hisz hatalmas kő nyomta a szívét. Ment hát és törte a fejét azon a roppant-kínos selyem-kék dolgon. Csukott szemmel közlekedett, mert kisütött a nap, és félt, hogy felbukik benne. Mikor kinyitotta a folyosón állt. Lábán-lelkén kövek. Mozdulatlan selyem-kék-nyitot-kicsi-gang. Nem történik semmi. Az Orsika meg csak sírt.

***

            Na igen. követ követ követ…

Túri Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.