Hamis éjszaka, te lepelbe öltözött valóság,

por-iszap, anyaga létnek,

   hogy szülsz szüntelen húst, gondolkodót?

Belénk hazudsz lelket is, későbbi öncsalót,

hintesz szemünkbe fényt,

   s idelenn hanyagul játszani hagysz?

Őrült óra teremtette emberét, aztán

lett gazember, hitehagyó.

   Tótükör mutatta képre alkotta, mit

istenéről maga gondolt.

De ki az Én, ha te vagy Aki?

Szép-e, tudós-e, szerelmese?

    Azon túl van-e számunkra élet még?

Lerágott kérdések, fehér csontok ezek,

dobjuk a tűzre, hadd törjön a füst fel,

    lobogjon az áldozati oltár!

Lengyel Róbert

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.