Részeg lámpás bolygott szürkekabátos ködben

cipőjével hangosan kopogott, örvény-éj fölötte.

Rézszínű pohár fenekéről intett feléje az est,

most szikra táncát látja szeme tükrén, csak ezt.

Mámorában ne zavard! - mordult daimónja,

Szép és szűk nőt feledek éppen! - kiáltott újra.

Óvtam, öleltem! Most hazafelé, úgy hiszem,

csupán szélfútta, szédült történelem.

Lengyel Róbert

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.