A magyar egy lovas nemzet. A régi magyaroknak sok voltak a lovaik, ezért mondják ezt. A lót viszont szaporítani kell, mer előbb-utóbb megdöglik, mint akármely más rovarfaj. De meg kell vallanunk őszintén, egyik ló se szeret elültetve lenni. Jóllehet így majd kihajtanak és sok lókat termelnek. A talaj megválasztása sem utolsó szempont. Az ősmagyarok a löszös Balatonban termesztettek. Tegyünk mi is így. Behajcsuk a lót a Balatonba eképp, hogy: „Ráró gyilya be a Balatonba ne!” Ennek nem tud ellenállni egyik sem. Beszaladnak ezerree. Mán ott vannak. Bamba lyószág a ló, nem mozdul, ha mán ott van. Szaladjunk utána a Balatonba és egy hirtelen mozdulattaa ássunk likat nekilye. Abba erőst dugjuk bele, majd deréktályig földeljük el. Na, ezzel megvolnánk. Aggyunk neki zabot, azt szereti. Ahol nincs elföldelve, ott hamarosan ki fog hajtani.
Ha hasonlót szeretnénk, akkor a hátára fektetve földeljünk. Gondoskodjunk a  egporzásról. Egy jobb fajta ló akár 8 virágot is hoz6. A seregélyeket is távol kell tartsuk, mert lecsipkedik a kis lókokat a fürtről. Három-nyolcvanöt hét után szüretelhető a termés. A frissen kikelt lót meg kell forgatni lisztben. Azt nem tudom, hogy miért, de ha elhagyjuk, depressziósak lesznek.

Kovács Endre

Festette fadeszkára: Myrk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.