A jelzőket ruhákként aggatom

magamra, másra is,

a szó, mit lelopok a nyelvekről,

titokban mind hamis,

elmúlt időm hibátlansága még

itt lábatlankodik,

felőröl lassan, elaprózódva

jutok el a porig,

fiókomba csípett zokni intett,

s halványpiros rúzsfolt

cuppant bögrémen a béke felé,

de mindig úgy volt,

hogy kilógott egy-egy hangulat.

Ágoston Csilla

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.