A szegedi villamosok sóhajai csak úgy karcolják a síneket, vidáman suhannak munkájuk felé emberek százai az elkopott rácsokba kapaszkodva, miközben én rettegve figyelem őket, félek, bármelyik pillanatban egy tömeggyilkos törhet ki valamelyik fajankóból, hogy vérfürdőt rendezve a naplemente színeivel tarkítsa szürke délelőttöm. Félek és várom. Pont ahogyan a szerelmet.
Az illúzió illúzióját. A maszkot a maszkon.
A felerősítés és kioltás esszenciáit.

Victor Ward

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.